Centarior

És újra itt, ebben a barátságos, vendégszerető és meleg éghajlatú országban.

Tíz napig voltam otthon, és milyen gyorsan elszaladt! Szó szerint kézről kézre adtak a barátok meg a rokonok, és még így is legfeljebb a fele helyre tudtam elmenni, ahova terveztem. Mindenesetre gyógyír volt számomra, ahogy körbeölelt a barátok szeretete a család gondoskodása, és fatornyos alföldi falum karácsonyi hangulata. Hogy nem tudtam úgy kimenni az utcára, hogy ne botoljak ismerősbe, hogy nem tudtam sehova odaérni időben, mert mindíg akadt valaki, akivel útközben összeakadva váltani kellett néhány szót, hogy elég volt egy telefon és máris volt háromszor két színházjegyem, és így hat nap alatt bepótoltam az éves elmaradást. Hogy éreztem, hogy itt igazán otthon vagyok.

14:36 -kor - Centarior - Főoldalra ajánlom!
Ide kommentelj, kérlek.(0)

Egyébként pedig egy eset még lehet véletlen, de kettő már jelent valamit. Emlékeznem kéne rá a jövőben, hogy olyan nővel, aki egy macskával él tartósan együtt, ott igen nehéz labdába rúgni.
Én is félek az ismeretlentől, mint bárki más. Egy új embernek kiadni magam, ott állni pőrén, hogy "Igen, ez vagyok én, mit szólsz hozzá?". Kockáztatni, hogy elfordulnak és otthagynak, és az most mindegy, hogy azért mert nem tetszettem, vagy mert a másik nem meri megtenni ugyanezt. Ilyenkor aztán fáj. Fáj reggel és este, munka közben és moziban ülve, még akkor is, amikor régi barátok közt múlatom az időt és egy villanásra eszembe jut. De nem tudok máshogy élni, máshogy szeretni.

"I say fall head over heels. Find someone you can love like crazy and who can love you the same way back. To make the journey and not fall deeply in love, well, you haven't lived a life at all. But you have to try, because if you haven't tried, you haven't lived. "

14:25 -kor - Centarior - Főoldalra ajánlom!
Ide kommentelj, kérlek.(0)

"És ha az ember él, még mindig történhet valami."

Nem volt kedvem írni. Meg elég egyformán teltek a hónapok, se túl jó, se túl rossz:meló, tanulás, csavargás barátokkal vagy magamban.

Ellenben furcsa időszak volt ez az elmúlt pár hónap. Az ember nyugiban éldegél képessége és kedve szerint, aztán jön egy kis forgószél és fenekestől felforgatja az egészet, hogy győzhet utána romot takarítani.
Persze, nem hiszi el eleinte, hogy ilyen disznó szerencséje lehet, hogy itt, a francban egy csinos és értelmes magyar lányba botlik, aki lát benne valamit, és egy darabig a háta mögé nézeget, hogy biztosan hozzá beszélnek-e. Aztán kezdi beleélni magát, és félreteszi három év minden rossz tapasztalatát, aggodalmát, félelmét és nyitott szívvel, játszmázás nélkül átengedi magát a rég hiányolt bizsergésnek.
Nem volt egyszerű eset a csaj, de bíztam benne és magamban, hogy tudok olyat mutatni, amiért érdemes neki is kinyílnia, elengednie magát, kitörni a magára kényszerített szigorú és célszerű, férfimódra viselt mindennapokból és gyakrabban nőként viselkedni.  Voltak pillanatok, amikor ez sikerült és akkor mindketten prímán éreztük magunkat, de valamikor valamit elrontottam, és ő elkezdett újra bezáródni. Megpróbáltam sokmindent, talán el is bizonytalanítottam végül, de a döntésében nem tudtam megingatni. Úgyhogy ott álltam végül elszontyolodva, egyedül a decemberi hóesésben és úgy éreztem, hogy rosszabbul jártam, mintha hagytam volna az egészet a csudába. Mint amikor elhúzzák az ember orra előtt a mézesmadzagot. Szerelmesnek lenni nem elég, bátor szerelmesnek kell lenni. Mindenesetre ráébresztett arra, hogy egy dolog egyedül jól élni, és teljesen más úgy ébredni, hogy a napnak van értelme, mert valahol várnak és gondolnak rám.

É s így esett, hogy még hetekig mantráztam magamban lógó orral Juhász Gyulától azt a pár sort, amire emlékeztem, a "ki nem voltál egy percig is enyém, csak voltál bálvány, balga hitnek oltár, és voltál álom és voltál remény".

Aztán jöttek a barátok, és kicibáltak-kiparancsoltak az önsajnálat tocsogójából,  és újra láttam, hogy jó dolgok is történnek körülöttem. Hogy mást ne mondjak, mentem arra haza melóból, hogy meleg vacsora és gyönyörűen kitakarított lakás, meg egy mosolygós lány várt. (az más kérdés, hogy szerintem egy otthoni vendégnek ilyet nem kéne csinálnia, még akkor se, ha jó tizenöt éve ismerjük már egymást).

Szóval lassan, minden nappal jobb és ha mindez egyszer megesett, megeshetik még többször is.

9:38 -kor - Centarior - Főoldalra ajánlom!
Ide kommentelj, kérlek.(0)

Már több, mint egy hónapja nem mondhatom azt, hogy "Ti, vén szarosok!", hanem úgy kell fogalmaznom, hogy "Mi, tapasztalt harmincasok." Ámbár szavam sem lehet, hisz háromszor is megünnepeltem az eseményt.
Elsőre a családdal a napján, az erdélyi hegymászós-patakban mászós-csavargós-horgászós út során, csorbalevessel indított fenséges vacsorával. Aztán odahaza barátokkal, meglepetésbulival, tortával, csillagszóróval, macskajajjal.
Végül észak-görögországi, vándortábor-jellegű kajaktúrán magamagammal. A nagy kékség közepén a  parányi lélekvesztőben lapátolva van ideje az embernek elmélkedni jelen és jövő dolgain. Az más kérdés, hogy egy hét evezés alatt sem jöttem rá pl, hogy mi az élet értelme, vagy hogy meddig kéne még Dániában állomásoznom, de sebaj, fő, hogy jó volt a társaság, meleg a tenger és testben-lélekben feltöltődtem az út végére.

11:10 -kor - Centarior - Főoldalra ajánlom!
Ide kommentelj, kérlek.(1)

Ma meló után -mivel a kevés szélcsendes napok eggyike van- a nem túl meleg de azért napsütötte késő délutánban lebicajoztam a tengerpartra. Elűcsörögtem a homokban, néztem a halkan csobogó tengert, meg a körülöttem mászkáló, kutyákat és patkányokat sétáltató népeket.

Tulajdonképpen évfordulót kéne ünnepelnem, hisz nagyjából most volt egy éve, hogy a hojskolés aranyéletre ráunva elköltöztem Koppenhágába és nem kis szerencsével elkezdtem életmentőként dolgozni. Az volt a terv, hogy egy kicsit elmarháskodok, amíg nem kapok rendes mérnöki álllást. Hát, közbejött a válság, mérnöki meló még mindíg nincs, viszont már nagyságrendekkel jobban beszélek dánul, mint egy éve, és nem bántam meg, hogy maradtam. Azt mondjuk nem állíthatnám, hogy egyszerű. Én, a Férfi, Akinek Mindíg Van Egy Terve, úgy élek már egy éve, hogy egy, maximum két hétnél tovább nem tudok előre tervezni semmit, és általában nem tudom megmondani, hogy két nap múlva fogok-e dolgozni, és ha igen, akkor mikortól meddig. Nem mondom, nehéz volt megszokni, de most már oké.
Azt mondjuk továbbra sem tudom, hogy meddig maradok itt, de amíg odahaza ilyen szar a helyzet, és ahogy elnézem, egyenlőre még inkább csak romlani fog, hát, addig inkább itt lébecolok. Aztán a többit meg majd meglátjuk, hátha nem fogytam még ki a szerencsémből.

18:31 -kor - Centarior - Főoldalra ajánlom!
Ide kommentelj, kérlek.(0)

Közszolgálat-ismét

Na ezt ismét nem  hagyhatom ki, ezt mindenképpen meg kell osztanom a T. olvasóközönséggel (legalábbis annak az iróniát értő és szerető részével).

Mindenkinek vannak Gyűlölt Ellenségei. Itt csokorba van szedve belőlük egynéhány, lehet szemezgetni. (A "románia, mint Európa Eric Cartmenje" megszemélyesítésen percekig hangosan röhögtem.)

19:17 -kor - Centarior - Főoldalra ajánlom!
Ide kommentelj, kérlek.(0)

Dánia a lehetőségek országa

Volt. Kábé tíz évvel ezelőtt. Meg még talán öt évvel ezelőtt is. De manapság nem az, ez biztos. Volt szerencsém az elmúlt napokban több, próba szerencse alapon nemrégiben idevetődött hazánkfiával összefutni, úgyhogy most ezúton, közszolgálatilag, mindenkit lebeszélnék erről a csacskaságról.

Tudom, az én esetem távolról sem tipikus, hisz amikor először kijöttem, -most már több, mintkét éve- teljesen bulinak fogtam fel a dolgot. Egy utolsó nagy kalandnak, csavargásnak, mielőtt végképp beleszürkülök a mindennapok család-meló mókuskerekébe. Persze, voltak ködös elképzeléseim, meg vágyaim, hogy milyen jó lenne pár évig maradni és itt mérnökként dolgozni, de ezekben magam sem nagyon hittem.
Mindenesetre a csavargás, világlátás és a bármiféle problémától mentes, egy teljes év rész, az bejött, szavam se lehet. A højskole meg az ösztöndíj segítségével csavaroghattam az éjszakai Strassburg utcáin, vagy nyelhettem a néhány fokos vizet a norvég hegyi patakban raftingolás közben. Hónapokon át az volt a legnagyobb problémám, hogy mi lesz aznap ebédre illetve hogy napos idő lesz-e a hétvégén, hogy mehessek csavarogni. Önszorgalomból, hétvégente felderítettem bicajjal-autóval Jylland (a dán félsziget) nagyobbik, de legalábbis szebbik felét, megismertem nagyjából a dán életstílust, életszemléletet, megtanultam kicsit gitározni és -állítólag- kevésbé vagyok nagypofájú, beképzelt majom (ami -már ha igaz, persze- szintén nem utolsó dolog).
A nyelvtanulással pont a konkrét tervek hiánya miatt nem is nagyon erőltettem meg magam az első félévben. Aztán ahogy szépen kezdett körvonalazódni, hogy ez a dániai tartózkodás egyáltalán nem rossz dolog, és kezdtem magam is komolyan venni az egészet, apránként, szinte magától elkezdett felépülni az a váz, ami megtartott az kezdeti bukdácsolásban, és ami óv és segít mind a mai napig.

Ha agyonütnek sem tudnám megmondani, hogy mennyiben volt szerencsém, és hogy mennyiben a saját munkám eredménye az, amit eddig elértem, de tagadhatatlan, hogy mindkettőből sok kell(ett). Kezdve rögtön az életmentős tanfolyam elvégzésével, amit teljesen poénként indult a højskoléban, szimplán a lustaság meg a kényelemszeretet miatt, mivel ennek meglétében magam nyitottam-zártam a suli uszodáját és -némi túlzással persze- akkor használhattam, amikor csak akartam. Aztán ennek a segítségével kétezer-nyolc nyarán egy hónapot dolgozhattam a suliban és ebből a fizetésből tudtam egy évvel később a koppenhágai életemet elkezdeni és mérnöki munka híján a napi betevőt előteremteni.

Sokszor, sok helyen olvastam, hogy milyen sok rossz tapasztalata volt másoknak külföldi magyarokkal, ami előtt értetlenül álltam és állok ma is, mert nekem még csak hasonló sem volt soha. Bárki itt élő magyarral találkoztam, mindenki segítőkész volt és egy jó szóval vagy tanáccsal hozzájárult ahhoz, hogy alapvetően jól érezzem itt magam.

Olyan munkahelyeken dolgozom, ahol nem, vagy csak nagyon kis mértékben van rasszizmus, ami azért nagy szó, mert a dánok 95 %-a különböző mértékben ugyan, de ellenszenvez a külföldiekkel. Mondjuk ők ez alatt alapvetően és elsősorban az arabokat értik (amit meg is értek, és koppenhágai első évem tapasztalatai alapján igazat is kell adjak nekik érte. A probléma nagyságát érzékelteti talán, hogy az ötmilliós Dániában nagyjából 7-800 000 külföldi él, és ezek nagyobb része még másodgenerációsként sem tud/akar beilleszkedni a dán társadalomba).

Szóval amikor olyan magyarokba futok bele, akik bemondásra, majd lesz valahogy alapon jönnek ki ide halovány angol nyelvtudással, akkor bizony csóválom a fejem, mert semmit mást nem tehetek. Segítek tanáccsal meg azzal a kevés infóval, amit én összeszedegettem, de ennyi. Amikor még mindig dánokat bocsátanak el lépten-nyomon, amikor órák alatt lesz több száz jelentkező egy egyszerű takarító melóra, akkor bizony nagyon bátornak és nagyon szerencsésnek kell lenni mindenkinek, aki nem szerződéssel a zsebében jön ide szerencsét próbálni.

17:21 -kor - Centarior - Főoldalra ajánlom!
Ide kommentelj, kérlek.(0)

Na hát erről van szó! Ezért találták fel a mozgóképet, ezért megy az ember moziba. Hogy elvarázsolják, hogy kiemeljék, hogy megdelejezzék, hogy átélje a sóvárgó vágyat a lobogó szenvedéyt, a sötét keserűséget, az összetörtséget, a felemagasztaltságot, hogy egy pillanatra különlegesnek érezhesse magát, hogy a vége felirat után még percekig üljön a székben bárgyú vigyorral az arcán, hogy hazafelé az úton végig dúdoljon, hogy lássa: vannak még jószínész nők, jó színésznők, jó színészek, és hogy nagyon igaz a filmben elhangzott mondat:
"Nem az a fontos, hogy mi van a forgatókönyvben leírva. Az egyetlen, ami számít az az, ahogy lassan megfordulsz, ahogy nézel, ahogy mosolyogsz, ahogy 'létezel' a vásznon! "

Nine.

 

(ja, és ez nem az a film, amire barátnőt akarnál vinni magaddal...)

21:26 -kor - Centarior - Főoldalra ajánlom!
Ide kommentelj, kérlek.(1)

Amellett, hogy alkalmanként negyed hatkor kell kelnem, hogy odaérjek hatra dolgozni, vagy hogy néha hétvégén is dolgoznom kell, megvannak ennek a munknának a maga előnyei. Mintpéldául a mai műszak is.

Elvileg síszünet van a dán iskolákban, ennek örömére az egyik uszodában ahol dolgozom, minden délelőtt belerakunk a nagymedencébe egy böszme nagy, felfújható "mászóhegyet" aminek a tetejéről -kb 2 m magasról- bele lehet ugrálni a vízbe, vagy le lehet csúszni az egyik oldalán. Ráadásul már a felkapaszkodás is elég jó móka, egyáltalán nem egyszerű. Na, szóval azt gondolná az ember, hogy ha már tanítási szünet is van, akkor ott fog zsezsegni két szakajtónyi gyerek zárásig az uszodában, ehhez képest egész délután volt hat, azaz hat vendég. Az utolsó két órában meg egy lélek sem, ami viszont így pompás lehetőséget adott arra, hogy munkaidőben, felváltva ússzon, szaunázzon vacsorát főzzőn és kajáljon az egész műszak. Végül kisimulva, felfrissülve, tele hassal elindult mindenki haza a munkahelyről a jól megérdemelt pihenés irányába.

20:21 -kor - Centarior - Főoldalra ajánlom!
Ide kommentelj, kérlek.(3)

Veszélyes dolog Latinovitsot hallgatni verset mondani. Az ember pucolja a krumplit, megcsinálja a sörtésztát a garnélarákokhoz, és azon veszi észre magát, hogy nem kell sózni, mert potyognak a könnyei a masszába.

Hát nekem miért nem mondott senki így Ady-t vagy József Attilát, amikor ezt kellett tanulni, és tizenhét évem minden értetlenségével és tehetlen dühével álltam szemben mindazzal a papírszagú, érthetetlen képekkel teli világgal, amit az ő költészetük jelentett a tankönyv lapjain? Hát hogyan tudtam volna én akkor, ott megérteni hogy mit jelent az, hogy "s te nem ápolsz, Anyám!"

18:15 -kor - Centarior - Főoldalra ajánlom!
Ide kommentelj, kérlek.(0)

"Cent vagyok, 29 éves. 11 és fél hónapja WOW-tiszta.

Ekkor történt, hogy függőségemet magamnak is beismerve, kedvenc, lvl 70-es blood elf ice mage-met, jónéhány azerothi és egy két könyebb outlandi insta veteránját nem sokkal a T2 szett megszerzése után a másik négy, lvl 60+ karakteremmel és magával a World of Warcrafttal egyetemben letöröltem. Éppen amikor a Wrath of the Lich King kiegészítő megjelent.

Az első eset, hogy efféle szerhez nyúltam, olyan 7 éves koromban történt. Apám informatika tanár lévén sátoros ünnepekkor (azaz születésnapra és karácsonyra) hazahozott egy C+4-et joystickkal. Gyanítom, nem sokan emlékeznek már azokra az időkre, amikor magnókazettáról töltöttük be a programokat. Az ember fia csak leste az analóg számlálót meg reménykedett, hogy történni fog valami. Nagyjából ennyi volt a befolyása az eseményekre. Ha nem ment, akkor visszatekert, és újra próbálkozott... Szóval az összes 2D-s, mászkálós, labirintusos, űrhajós játék megvolt akkoriban, de szigorúan csak egy hétre, aztán a szülői önkény könyörtelenül diadalmaskodott.

Nem sokkal később megjelentek az első pécék és velük a másfél évenkénti órajelduplázódás, és apám -nem kevés személyes ráhatás után- a közalkalmazotti bére adta lehetőségein belül, bár jócskán elmaradva, de követte a fejlődést és fejlesztette a vasat. 286 XT, 386, 486 DX-2, DX-4, Pentium MMX és a többi.
Én nagyjából a DX2-től kezdve keserítettem meg apám életét megbízható rendszerességgel. Ugyanis akkoriban jelent meg a Tie Fighter, az X-wing, meg a Blizzardos fiúk első nagy dobása, a Warcraft első része, viszont ezek mind emulált Dos-felületről futottak, gyakorlatilag megkerülve a windows 3.1-et, a lehető legkevesebb segédprogram memóriába való töltésével (4 MB RAM-modul, ugyebár...) 
Mivel már akkoriban is rendkívül naprakész volt az oktatási anyag, amit tanultunk, én meglehetősen jól elboldogultam különféle körök rajzolását és kiszínezését eredményező, ötsoros programocska megalkotásával, de a memóriabeállítás a config.sys-ben és az autoexec.bat hathatós baszkurálása már igencsak homályzóna volt, ahol többnyire csak tippeltem. És mivel az elbarmolt parancssor helyreállítása sem sikerült maradéktalanul a gép azonnali és megoldhatatlannak tűnő lerobbanását követően, felváltva mérgelődtünk apámmal. Én az "ems memória mérete túl kicsi/emm386.exe bad or missing" hibaüzeneteken, ő meg a windóz rendszeres töltés közbeni megfagyása miatt. 
Aztán mire megtanultam rendesen DOS-parancsokat használni, és magam is meg tudtam már írni egy start.bat-ot a Warcraft 2- höz, addigra összespóroltam magamnak egy AMD K6-2-re valót. Ettől kezdve volt apámnak pár nyugodt éve (na persze, nem sok, hisz az öcsém is belenőtt közben a gépezésbe). 
Így azon kívül, hogy megtanultam gyorsan és többé-kevésbé helyesen, tíz ujjal vakon gépelni, meg elboldogulok a szövegszerkesztőben, hogy tudok pár alapszintű függvényt használni Excelben, és hogy bármikor összerakok egy egyszerűbb prezentációt, nagyjából ki is merítettük mindazon hasznos funkciókat, amire a gépet használom. Ja, megírtam rajta két szakdogát is, beágyazott diagramostul és SPSS elemzésestül, el ne felejtsem. Ellenben számtalan órát beleöltem a Warcraft 3, Diablo, Diablo 2, Call of Duty, Dune, Caesar 2 és ezekhez hasonló RPG vagy stratégiai játékokba -egyesek szerint teljesen feleslegesen. És mindezek tetejébe jött a World of Warcraft a maga kimeríthetetlen lehetőségeivel, ahol mindíg lehetett még egy kicsit csiszolni a karakter képességein vagy felszerelésén, vagy csak egyszerűen csatangolni és PvP-ben másokkal összemérni a képességeimet. Jó másfél év és két tört szerver kellett hozzá, hogy ráunjak. De, mint mondottam, majd egy éve tiszta vagyok, szóval van remény. "

Azt hallottam egyébként, hogy 2011-ben jön a Diablo várva-várt harmadik része...

15:08 -kor - Centarior - Főoldalra ajánlom!
Ide kommentelj, kérlek.(2)

"Te mondd, hogy rablótámadás, a te hangod mélyebb!"

Na mit néztem tegnap esete? 14:18 -kor - Centarior - Főoldalra ajánlom!
Ide kommentelj, kérlek.(2)

Kaland és vizitúra Trollföldön- második szakasz

El sem hiszem, már vagy fél órája süt a nap -kábé három hét óta először. Épp ülök a gép előtt, és a meglehetősen elcseszett és a tanár által csupa pirossal átírt dán házimat javítgatom, bár attól tartok mérsékelt sikerrel. Lélekben már a délutánra készülök, amikor is egy régi vágyam fog beteljesülni. Ugyanis mióta először jártam a budaörsi IKEÁ-ban és néztem irígykedve a látogatók 90%-át kitevő párokat, azóta szerettem volna én is végre először párostul elheveredni mondjuk a Skågen heverőn vagy körbetapogatni a Leksvik polcot. Na, hát valami hasonlóra lesz hamarosan módom. Ugyanis pár napja egy érdekes és izgalmas kísérletbe fogtam: elhívtam randira egy dán lányt, aki meglepetésemre igent mondott. Azóta túl vagyunk egy teljesen "oldschool",-izgulós-jajjmitvegyekfeles-péntekestimozitnézős-esőbenkösszebújvasétálós-buszhozkísérős randin. Nade, hogy egy-két régi ígéretnek is eleget tegyek végre, meg amúgy is jó visszagondolni a napsütéses svéd nyárra, jöjjön egy kis folytatás a nyári, svéd kalandokról. Bámulok kifelé az oslói reptér baromiszor baromi méretű üvegtáblákból épített várócsarnokának falán, korog a hasam, és hazudnék, ha azt mondanám,hogy nem lesz jó ma este már otthon lenni. Mármint Koppenhágában otthon. Egyébként a korábban betervezettt "koszos, büdös, borostás" állapotból csak a borostás teljesült maradéktalanul, mivel tegnap kétszer is fürödtem a tóban. Ámbár, a -vízparton téblábolva megcsúsztam és beleestem, majd sikítva kiugrottam és egy sziklára ülve a napon szárítköztam- mondat kifejezőbb, és jobban fedi a valóságot, mert a 18 fokos víz csak az őslakosoknak számít fürdésre alkalmas hőfoknak. Szóval miután Stockholmban négy napot áldoztam a kultúra oltárán (szó szerint, ha tetszik, hisz valamikori közszolgálati fizum felének megfelelő összeget hagytam ott a különféle múzeumok, paloták meg középkori hadihajóroncsok látogatása során), vonatra szálltam és elindultam délnyugatra, Dalsland, a svéd tóvidék irányába. A régió egyik nagyobb városában, Karlstadtban aztán buszra kellett váltanom, ezért elbattyogtam (elöl a mellkasomon kis hátizsák kajával és iratokkal, a hátamon fullra tömött, 90 lityós túrahátizsák a szükséges csingilingikkel-sátor, hálózsák, matrac, sötöbö-, szóval tényleg battyogás volt) a buszállomás infópultjához és (sorszámhúzás után, persze) mondtam, hogy hova akarok menni. Ők bólogattak, leírták egy cetlire, hogy hol kell átszállnom egy másik járatra, és még a csatlakozás idejét is megmondták. Nos, másfél órával és száz kilométerrel északabbra vártam a csatlakozást és egy csinos, orosz nemzetiségű, de már Svédországban született lánnyal csevegtem, akit a buszon ismertem meg, és aki szintén egy csatlakozásra várt. Nemsokára a lány integetve távozott egy buszon, én pedig továbbra is vártam és vártam egy meglehetősen kietlen betonplaccon, este hat óra körül-egyedül. Aztán némi kérdezősködés után kiderült, hogy a csatlakozás csak szerdán és pénteken jár, így fájdalom, de aznap nem. Viszont az általam emlegetett hely -Gustavsfors- nincs olyan messze, kb. 10-15 km. Szóval arra gondoltam, hogy elindulok gyalog, aztán majd próbálok stoppolni, elvégre vándortáboros fénykoromban ekkora távot árkon-bokron keresztül is megtettünk, bár az is igaz, hogy akkor egy egész napunk volt rá. Mindegy, a gyönge lábakon álló terv is jobb a semminél, gondoltam, és elindultam. A város határában egy keresztútnál azért még betértem egy benzinkúthoz némi útbaigazításért, ahol még egy térképet is adtak. Nos, ekkor derült ki, hogy az a falucska, ahova én akarok menni, abból bizony kettő is van egy 200 km átmérőjű kör két ellentétes pontján. Hogy hogy az istenbe létezhet két tökugyanolyan nevű falu egy országban, most sem értem egyébként. Szóval ott állok egy vadidegen városka külterületén sötétedéskor, és azon tanakodom, hogy mit évő legyek. Hatalmas szerencsémre a település aznapi utolsó busza akkor indult vissza abba a városba, ahonnan kora délután elindultam. Mivel úgy voltam vele, hogy ott mégiscsak több lehetőségem lesz akármihez fogni, hát felszálltam rá, és nem sokkal éjfél előtt örömmel üdvözöltem a már ismert, barátságos, meleg, kényelmes székekkel rendelkező várótermekkel felszerelt, ámde teljesen bezárt buszpályaudvart. (folyt.

köv.) 12:18 -kor - Centarior - Főoldalra ajánlom!
Ide kommentelj, kérlek.(0)

Másfél hét költözés miatti netmegvonás. Ez volt. Ezzel szemben prima, másfél szobás albérlet, ahova azt engedek be, akit én akarok, akkor és azt csinálom, amikor és amit akarok. Ez van. (igen, fél év együttlakás után egy szintén másfél szobás lakásban egy másik magyar sráccal- érthető, hogy már zigegtem néha az idegtől. Együtt héderezni valaki haverral, baráttal, pláne bnővel az egy dolog, az buli. Na de én már készen kaptam a srácot, úgymond a lakás része volt. És bár alapvetően zökkenőmentesen éldegéltünk egymás mellett, ebben valószínúleg nagy szerepe volt annak, hogy két nap után kiderült, hogy nem sok közös van bennünk, és attól kezdve a minimálisra szorítkoztam a kommunikációban. Nem egyszerű eset a srác, na, az az igazság. Nálam öt évvel idősebb, valami mérnök végzettsége van, de hogy mást ne mondjak, neten szerzett magának egy perui csajt, azt akarja elvenni januárban, aztán kiköltözni hozzá Peruba. Emellé finoman szólva is egyszerű, és igénytelen, mint az albán csacsi, olyan dolgokat megevett, hogy csak lestem.) Hála a barátoknak, ismerősöknek már felszerelkeztem bútorokkal, és lassan egy új érzés kezd belopakodni a fejembe meg a szivembe: mintha kezdenének gyökereim lenni. Barátok, akikkel beszélhetek és akikre számíthatok, élmények, helyek és dolgok, amik hozzám kötődnek és én meg hozzájuk. Furcsa. Furcsa, de jó érzés. 19:42 -kor - Centarior - Főoldalra ajánlom!
Ide kommentelj, kérlek.(6)

Ezt mindenképpen meg kell osztanom a T. olvasóval. Hiába, a Kreténen még ki lehet fogni efféle gyöngyszemeket. Remélem, majd amikor lesz fiam, legalább ennyire okos lesz, és akkor már tutira, alapból túlszárnyalja az apját. 19:46 -kor - Centarior - Főoldalra ajánlom!
Ide kommentelj, kérlek.(1)

Hehehe, elrontottuk az örömüket. Majd 300.000, bulizásra készülő és ennek megfelelően bealapozott dán mehetett haza lógó orral a Park Stadionból (legalábbis a csoportelsőség ünnepléséhez kortyolt pár száz hektoliter, -egyébként amúgy is szar- dán sörbe néminemű keserű íz keveredett). A tegnapi újságban olvastam, az fáj nekik a legjobban, hogy harminc valahány éve nem kaptak ki idehaza vb selejtezőn. Erre jövünk mi a kis ország-kis foci élő mementójaként és régóta nem látott szép, bátor játékkal -na meg nem kis szerencsével- az orrukra koppintunk ("...a magyar vendégek nem olvasták el a meghívó szövegét..."). Nem mondom, megint van pár új ősz hajszálam az izgalom miatt, hogy nehogy az utolsó tíz percre elengedjék magukat a srácok vagy elfáradjanak, mert akkor korai volt az öröm. Nade így jóval több ember örülhetett egy kicsit szerda este, a dánok meg amúgy is mehetnek tovább a selejtezőkben, és mivel jó csapat, nyilván lesz még mit ünnepelniük. 10:42 -kor - Centarior - Főoldalra ajánlom!
Ide kommentelj, kérlek.(0)

Van sok személyes is az utolsó indián nyári napokat kifogó Krumlovozós, evős-ivós, ágyatádadós magamföldönalvós, esőnélküli jóidőben Koppenhágában csavargós barátlátogatástól otthoni élményeken át új lakásba költözéses, ujjpercbizsergető izgalomig, de most akkor is azzal kell kezdenem, hogy a Dr. House 6. évadjának a dupla nyitó része egyszerűen fenomenális. Magasak voltak az elvárások, de még így is messze a léc fölött van a végeredmény. Gonosz. Pimasz. Hangosan röhögős. Érzelmes. Fordulatos. Must see. 20:16 -kor - Centarior - Főoldalra ajánlom!
Ide kommentelj, kérlek.(0)

Back in buisness.

20:14 -kor - Centarior - Főoldalra ajánlom!
Ide kommentelj, kérlek.(0)

Nahh. Ismét itt ülök a rumli közepén, -bár legalább már tele hassal- és töröm a fejem, hogy mit kéne még hazavinni. Merthogy holnap reggel irány hazafelé autóval, két hétre. Igaz, hogy ebből hat nap lesz az oda-vissza út (mégiscsak majd kétezer km a Kecskemét-Koppenhága távolság), de nem is fogok sietni. Hazafelé csavargok egyet még Csehországban, mondjuk szétnézek Karlovy Varyban, vagy amerre majd az út visz. A lényeg, hogy pompás barna söröket ihatok, és kicsit lélekben rákészülök a visszaútra, amikor is kellemes társasággal fogom bejárni Cesky Krumlov középori városkáját. Most jó érzés a bőrömben lenni.

20:31 -kor - Centarior - Főoldalra ajánlom!
Ide kommentelj, kérlek.(2)

Ó, nem tudom szavakkal kifejezni, hogy milyen jó érzés teljesen váratlanul és véletlenül szerzett, csípős, hazai zöldpaprikával főzni. Karikázom a deszkán és közkben potyognak a könnyeim, de komolyan. Ja, me'csíp, azé', naná. 18:42 -kor - Centarior - Főoldalra ajánlom!
Ide kommentelj, kérlek.(0)